2007. október 30., kedd

Termelésbe a kémekkel!

A BND új, berlini épülete

Az utóbbi napok német sajtójában élénk visszhangot váltott ki az a hír, hogy az NSZK Kancellári Hivatala döntött az ország hírszerző szervezetének (Bundesnachrichtendienst/BND/Szövetségi Hírszerző Szolgálat) átszervezéséről. Szemben a szokásos magyar titkolódzással egyrészt nyilvános, hogy ez az átszervezés mikor történik meg: az elképzelések szerint 2009. január elsején lép életbe az új felállás.
Másrészt
a sajtóhírekből már most látszanak az átszervezés legfontosabb mozzanatai.
Ha ráklikkelünk a BND honlapjára (http://www.bnd.bund.de), akkor a „struktúra” alatt először csak egy elnagyolt sémára bukkanunk, amelyből látható, hogy a hírszerző szervezet nyolc részlegből áll, és a szervezet legfelső vezetését három fő alkotja: a szervezet elnöke és két alelnöke (az egyik katonai kérdésekért felelős). Mindez akár a magyar Információs Hivatal honlapjára is emlékeztethetne. Ha nem találnánk lehetőséget a honlap oldalán további információk beszerzésére – akkor ez igaz is lenne.


Ezekből az alábbi tények derülnek ki. A nyolc részleg feladatai a következők:


1. részleg Operatív felderítés (HUMINT)
2. részleg Technikai felderítés (SIGINT)
3. részleg Értékelés
4. részleg Irányítás és központi szolgáltatások
5. részleg Operatív felderítés és értékelés (szervezett bűnözés és nemzetközi terrorizmus)
6. részleg Műszaki támogatás
7. részleg A BND iskolája
8. részleg Biztonság, titokvédelem, kémelhárítás


Ez utóbbi részleg okozta a BND-val kapcsolatos egyik híres botrányt az elmúlt években, amikoris kiderült, hogy a hírszerzés belföldön újságírókat figyelt meg. (Ez egyrészt tilos a BND számára, másrészt a tény óriási felháborodást okozott médiaberkekben a sajtószabadság fenyegetettsége miatt.)
A sajtóban ezt a skandalumot említik a változások egyik fő indokaként. Milyen egyéb tényezőket említenek még a változások hátterében?
Utalnak néhány problematikus külföldi akcióra (pl. Irakban), másrészt az információáramlás akadozására a szervezeten belül (amelynek mintegy 6000 alkalmazottja van), illetve a vezetés és a szervezet többi részének egymástól való eltávolodására. Másrészt csökkenteni kívánják a hierarchiák szintjeit: igaz, hogy az eddigi nyolc részleg helyére tizenkettő kerül, de gyakorlatilag teljesen felszámoljál az alrészlegeket. Ezzel igyekeznek – ahogy a Süddeutsche Zeitung (2007. 10. 27.) fogalmazott – „az önálló éltre hajlamos részlegeket jobban a vezetéshez kötni”. Mindemellett a vezetési stáb méretét is csökkentik.
Mit lehet megtudni a sajtóból új szervezeti felépítésről most, 2007. októberében?
Egy biztosnak tűnik, a BND az új felállásban három részre tagolódik:

Termelés

Itt történik az információk „termelése”, az alábbi részlegben
5. (Szovjetunió utódállamai/ Nyugat)
6 .(Közel-Kelet/Afrika)
7. (Terrorizmus)
8. Proliferáció (új)


Termeléstámogatás


1. Vezetés/Információközpont
2. Műholdképek értékelése
3. Külföldi rezidentúrák


Szolgáltatás

Ide kerülne a belső elhárítás, a hírszerzés műszaki-tudományos támogatása, valamint BND iskolája (ez utóbb kérdéses, mivel már létezik hatályos döntés az Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal iskolájának egyesítéséről a BND iskolájával, bár ez ellen jelenleg mindkét „cég” még küzd.)
A hírszerzés működésének szempontjából a lényeges változás az, hogy megszűnik az információszerzés és az elemzés korábbi szétválasztása (amit a jelenleg még működő struktúrában a különálló ó 1. és a 3. részleg testesít meg.) szűnjön meg. Ez a terrorizmus ellen küzdő 5. részlegben már ma is megvalósult és a hírek szerint bevált.
Míg eddig két alelelnöke volt a szervezetnek, most mindhárom területért élére egy-egy alelnök lesz felelős. Mivel az eddigi hagyományok szerint az egyik alelnök a civil szférából, a másik a hadsereg területéről jött, már most megkezdődött a küzdelem a harmadik posztért.
Mindemellett arról is szólnak a híradások, hogy a BND felügyeletét ellátó kancelláriában is erősíteni kívánják a hírszerzés ellenőrzését végző részleget.
Mindezek a híradások azt jelzik, hogy a szolgálatok átalakításáról nemcsak utólag, hanem már előzőleg is hírt lehet adni. Igaz egy titokban végrehajtott átalakítást az NSZK ellenzéke (a Zöldek, a liberális FDP és a Baloldal) nemigen hagyná szó nélkül. A jelenlegi átalakítást üdvözlik, de néhány ellenzéki képviselő a parlamenti ellenőrzés további erősítése mellett kardoskodik.

Nincsenek megjegyzések: