Mit is rejt a Rosenholz?

Kenedi János, a magyar titkosszolgálatok világának jó ismerője, az Élet és Irodalom 2007. július 27-i számában egy krédóban foglalja össze nézeteit, amelyek új feladatával - egy újabb ügynökbizottság vezetésével - kapcsolatosak. Teljes mértékben egyetértünk vele abban a tekintetben, hogy az előző rendszer titkosszolgálatainak dokumentumai minél szélesebb körben legyenek hozzáférhetők. Írásának két részével azonban részben vitába szállnánk, részben pedig korrigálnánk az ott leírtakat. Mindkettő az NDK állambiztonsági szolgálatával, a Stasi-val kapcsolatos.

Kenedi János amellett érvel, hogy a magyar szolgálatoknak felesleges bármit is titkolniuk , …mert a CIA 1990-ben a Rosenholcz fedőnevű akció keretében – lefoglalta, majd 1994-1995-ben másolás után visszaszolgáltatta azokat a STASI-nál őrzött VSZ-„titkokat”, amelyeket a magyar szolgálatok saját kebelbeli titkuknak vélnek…” Kenedi János nem először fogalmazta meg ezt a tételt, de bizonyítékot eddig nem szolgáltatott hozzá.

Netalántán nem is lehet?

Mert mi is ez a bizonyos Rolzenholcz- (Kenedinél korábban Rosenwood) akció? Az NDK összeomlásának zűrzavarában a CIA emberei – máig tisztázatlan körülmények között – hozzájutottak a néhai NDK néhai Állambiztonsági Minisztériuma Felderítő Főcsoportfőnökségének (HV A) olyan adataihoz, amelyek a külföldi ügynökök neveit (is) tartalmazták. Természetesen ezek az adatok felkeltették az NSZK kormányzatának érdeklődését is. A visszaszerzésükre irányuló műveletet a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) „Rosenholz” (azaz rózsafa) fedőnévvel látta el. (Tehát ez nem a CIA-akció neve – ennek neve máig ismeretlen.) Hosszas tárgyalások kezdődtek az USA és az NSZK között, amelyek csak igen lassan vezettek eredményhez. Igaz, a BfV már 1993-ban, majd 1999-ben lemásolhatott 1660 illetve 800 kartotékot, de ezek az egész anyagnak csupán töredékét képezték. Tévedés tehát, hogy az átadás 1994-1995-ben lezárult volna. Csak 2000 márciusában kezdődött meg ugyanis a jelentős mértékű másolatátadás. 2003-ra összesen 381 CD-ROM került Németországba. Ezek némi huzavona után (mivel az USA kezdetben az adatok további titkosítása mellett kardoskodott) a köznyelvben Birthler-Hivatalhoz (korábban Gauck-Hivatalhoz), a Stasi-iratok gyűjtőhelyére kerültek. (Bár ezután a Hivatal ült rá az adatokra, mert várható volt, hogy néhány parlamenti képviselő is érintett lehet…Németországban sem könnyű a kutatók élete.)

Egy CD-ROM Rosenholz-adatokkal. Még az USA-ban sem tudták helyesen írni a fedőnevet....

Mit tartalmaznak az NSZK-ba eljutatott adatok? Egyes-egyedül a HV A (nyugat-)németországi akcióival kapcsolatos információkat! (Ezek alapján mintegy 6000 ügynök személye beazonosítása vált lehetővé.) Mindezekben a kartotékokban a HV A embereinek (illetve az általuk kiszemelt személyek) adatai kerültek rögzítésre. Ráadásul csak az NSZK-beliek (mert a más országokban tevékenykedő HV A-ügynökök neveit az NSZK nem kapta meg – 52 kartoték kivételével, amelyeket tévedésből adott át a CIA.). Semmilyen említés nem történik „baráti” országok szolgálatainak tartótisztjeiről illetve ügynökeinél. A Helmut Müller-Enbergs nevével jelzett (a Birthler-Hivatal munkatársa, korábban a Rosenholz-kutatás felelőse) „Rosenholz. Forráskritika” címet viselő, 2007. július 26-ai dátumot viselő, 238 oldalas tanulmányban, amely igen részletesen taglalja és mutatja be a CIA-tól kapott adatok eddigi történetét, összes problémáit és a belőlük levonható következtetéseket, egy szó sem található „VSZ-titkokról”, illetve más országok titkosszolgálatainak ügynökeiről. (Csak mellesleg utalunk arra, bizonyos jelek azt sejtetik, hogy a HV A a „baráti” országok állampolgárai közül is beszervezett jó néhányat. Érdekes lenne megtudni, hogy a CIA értesítette-e erről a közép-európai új demokráciák kormányait, illetve ezen országok kormányai érdeklődtek-e az Egyesült Államok hírszerzésénél ez ügyben?)

Mindezek mellett természetesen tudhat a CIA sok mindent – akár a külföldön tevékenykedő volt magyar ügynökök neveit is, de mai tudásunk szerint nem a Rosenholz-kartotékokból.

Más helyütt Kenedi János a következőket írja: „A hatályos "ügynöktörvény" az állambiztonsági szolgálat titkos informátor-rendszerének csak a 'legalsó' hálózati kategóriáit veszi figyelembe (informátor, ügynök, tmb, tmt). A szándékosan a III/III-asra rácsúsztatott törvény az SZT-tiszten kívül fumigálja a 'magasabb' informátori kategóriákat, nem veszi figyelembe az NBH kezelésében lévő titkos adattárat, valamint a Stasi kebelében lévő, a volt szocialista országok állambiztonsági információit integráló SAUD-rendszert sem.” Itt a SAUD-rendszerrel akadtak gondjaink. Kenedi János nyilván a SZOUD-ra, a volt szocialista országoknak „Az ellenség adatainak egyesített nyilvántartási rendszer”-ére gondol (ennek orosz nyelvű rövidítése adja ki az előbbi mozaikszót). (Ezzel kapcsolatban lásd többek között az ÉS 1998/29-es számában Varga László írását.) Ennek a központi számítógépe Moszkvában volt, ahová a rendszerbe bekapcsolt országok (Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, NDK, Szovjetunió) betáplálhattak az ellenségre vonatkozó adatokat, illetve lekérhettek ilyeneket. Ebben a rendszerben alapvetően a keleti blokk vélt vagy tényleges ellenségei kerültek be, és kevésbé ezen országok állampolgárai (bár erre is vannak példák). (Lásd ezzel kapcsolatban Baczoni Gábor és Bikki István tanulmányát a Trezor 3.-ban, szerk. Gyarmati György) Éppen ezért kevésbé valószínű, hogy itt ’magasabb’ informátori kategóriák tagjai fellelhetők lennének.

Sajnálatos, hogy Kenedi János, gyakorlott kutatóként, ilyen tárgyi tévedésekkel igyekezett alátámasztani mondandóját.